ezt pedig most azért olvashatjátok, mert itt ülök Patiéknál a földön, rácsatlakoztam a netükre valami ügyi kis kábellel, és hamarosan megyünk a koncertre. tessék.
aug. 19.
17:57
itt ücsörögnek négyen a szobámban (Gin, Dorka, Balaf és Marci, szép kis társaság), Dorka és Balaf egy feszültségteli amőbajátékot folytatnak (Balaf nyert!), és mindenki őket bámulja. Gin pedig az előbb rakta fel a telefonjára a blogomat, csak elfelejtettem az elején hozzáfűzni, hogy ezt most miért olvashatjátok… de majd Pati leírja. (nagyon menő, van a laptopomon bluetooth.) most pedig Gin és Marci amőbaharcolnak, és őket bámulja mindenki. utálom ezt a játékot.
a mai munka béna volt, olyan érzés volt, mintha hirtelen behívtak volna a szabadnapomon dolgozni, úgyhogy ez a fél nap nem túl jó. de azért voltak pillanatok
[ez egy ilyen töredék, nem volt kedvem továbbírni, meg éppen indultunk tovább a reálba – hú de fura, hogy tegnap mikro ezt írtam, itt ültek körülöttem és játszották azt a hülyeséget –, de megbeszéltük, hogy benne hagyom. végül is pillanatnyi dolgot örökít meg.]
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
aug. 20.
19:26
az első dolog, amit elmesélnék, hogy elromlott a töltőm, úgyhogy egészen pánikba estem, mert a telefonom tökre le volt merülve, és akkor mire ébredek holnap? a melengető napsugarakra, nemdebár. aztán az egyik műszakos srác (nevezzük Gergőnek, mert így hívják) mondta, hogy holnap feltölti nekem, úgyhogy megnyugodtam, gondoltam, túléli még a mobilom az ébresztésig, de kikapcsolt, és nagyon szomorú lettem, kb egy órán keresztül kerestem a laptopon valami ébresztő funkciót, de nincs rajta semmi (el ne felejtsek ilyesmit letölteni rá, ki tudja, mikor történik újra ilyesmi), aztán összefutottam a házinénivel és először megkértem, hogy keltsen fel holnap, de kiderült, hogy a töltője jó nekem, úgyhogy most egy órát töltöm, aztán majd holnap rendesen a műszakon. milyen unalmas történés utólag, pedig ez valós probléma volt :D
ma elég pocsék napom volt, a Gabi ma először érzékeltette velem is, hogy milyen ember valójában, még így is igazán visszafogta magát, de szinte beleláttam az agyába, hogy legszívesebben talán azt mondaná, hogy a világ legszarabb embere vagyok, és ettől úgy is éreztem magam, és szegény Icát (vele voltam ma) vitte vissza néha előző szobákba, hogy kijavítson valami hibát, amit én vétettem, és ettől még rosszabbul éreztem magam, és életemben most először történt az, hogy nem is számítottam arra, hogy sírni fogok, és akkor így hirtelen bumm, nagyon nagyon nagyon meglepődtem. aztán nem sírtam, mert béna dolog a munkahelyeden sírni, és tudtam, hogy attól még rosszabbul érezném magam. Ica mondta, hogy ne is törődjek vele, aztán az Erikával voltam még később (a túlórás időmben), ő mondta, hogy vele is megesett már, aztán hazament és el is múlt. de hogy értsétek, tényleg pocsékul éreztem magam, hirtelen úgy döntöttem, hogy basszameg, hát és akkor mi van, ha azt mondtam, 26-ig maradok? hazamegyek most és kész, pakolok és már el is húzok mondjuk holnap, ki tart vissza, az én döntésem, aztán ahogy megnyugodtam, több dologra is ráismertem – ezt a hat napot már fél lábon is ki kell bírnom; állatira gyengeség lenne az ilyen első hülyeség után hazaszaladni, bármennyire is szeretnék már otthon lenni, vagy mondjuk ebben a pillanatban Szentendrén lenni anyáékkal, mert ők odamentek sétálni, fagyizni, ott a Marci is, a Dóri nélkül, ami elég ritka, szóval fájt a szívem, de feladástól jobban fájna; és utána összefutottam a Judittal, aki olyan kedves volt és mosolygós, és vele nem tehettem volna meg és nem is értette volna, ha meg megértette volna, azt gondolja, hogy csak egy kislány vagyok. sokszor én is ezt gondolom, de nem akarom, hogy mások is ezt gondolják (tudják).
a délután már jobb volt, az Ica tök jó fej, emlékeztet a Tündire, anyukám barátnőjére. beszélgettünk sokat, mesélt az életéről, szar dolgokról, de jó dolgokról is, és akkor már a munka se volt túl sok. meg az is feldobott, hogy cuki a hangom telefonban! nem is tudtam! Dávid azóta te cuki-nak hív, ha épp nem jön a szájára a kicsi, és csak azért nem röhögök a képébe, mert tényleg kedves fiú.
tegnap mikor elmentek Balafék, akkor nagyon rossz volt. valahogy fura volt először, hogy itt vannak, hárman is (Dorkával együtt négyen), eddig talán azért nem volt fura a többieknél, mert csak egyedül jöttek, így egyesével. de ők meg csapatba, és tényleg jó volt, fürödtünk (mondjuk), napoztunk, sétáltunk, ettünk, voltak a szállásomon, megint fürödtünk (a kilátó sajnos kimaradt, azt tényleg sajnálom, pedig kíváncsi voltam rá), fagyiztunk, és aztán elmentek. valahogy állati egyedül éreztem magam, ilyenkor mindig megállapítom, hogy lehet hogy kicsit erősebbnek gondolom magam általában, mint amilyen vagyok. de csak semmi kishitűség, majd belenövök a gondolatba. na, de azért jó volt, hogy itt voltak, örültem. Balaf valami kapcsán mondta, hogy én most tulajdonképpen Zamárdin lakom, és eddig ebbe még bele se gondoltam, hogy én most tényleg itt lakom. nem csak úgy megszálltam, hanem berendezkedtem, és három hét nem egy élet, de azért hosszú idő, és tényleg egyedül vagyok. Ausztriában is csak utólag jöttem rá, hogy őő most kijöttem idegen emberekhez egy másik országba több hétre. pedig két és fél, meg három hét tudom, hogy alapvetően nem sok idő, de egész más, ha benne vagy. úgyhogy tegnap este igazából már vártam a munkát, azokat az embereket, akiket már biztos pontnak számítom. nem azokat, akik csak simán kedvesek, jó fejek, dumálunk, hanem akikkel tényleg van valami kapcsolat is – ilyen mondjuk az Erika, és esküszöm, az Attila is. emberek, akiket érdeklek. úgyhogy vannak itt jó dolgok, abszolút.
most épp fáj a fejem, olyan érzés, mintha a fájdalom lefelé kúszna és nyomná ki a szememet, elég felemelő. de nem érdekel, a tűzijátékot akkoris megnézem. befejezem a blogot, fogok egy könyvet (Azt), kiválasztok egy szimpatikus helyet a parton, és 9kor (ha minden igaz) kezdődik a varázslat. kíváncsi vagyok, biztos szép lesz.
na ennyit rólam, meg az érzelmeimről.
aug. 21
21:29
tegnap elmentem ugyebár megnézni a tűzijátékot. ahhoz képest, amit vártam, bénább volt, de egyébként nagyon szép, csak kicsit másra gondoltam. azt hittem, kihajókáznak a vízre (ha már itt a Balcsi, értitek), és onnan lövik fel, úgyhogy igazából meglepődtem, mikor összesen tíz percig a mólóról lőttek (amit az erkélyemről is láttam volna), aztán vége lett. mikor mondtam ma másoknak, hogy mit gondoltam, egészen elképedtek, hogy hát mi, ez nem pest!! mondtam, hogy tényleg nem. na de miután túltettem magam azon, hogy honnan lövik, már élveztem, tényleg nagyon klassz volt, tetszett. meg volt egy hangulata, az egyik szállóból szólt közben az óóóléééoléoléolé… és több száz ember egyfelé bámult, aztán egyszerre tapsoltak. ha lenne egy olyan listám, mint a walk to rememberben mandy moorenak, akkor felkerülne rá, hogy: a Balcsiban egy széken ülve nézni az aug. 20i tűzijátékot, közel ahhoz a helyhez, ahonnan lövik.
ma a reggelit a kártyámmal fizettem a boltban, kiderült, hogy van rajta még valami kis pénz! ez ilyen váratlan és örömteli meglepetés volt. a munka egész jó volt. reggel odaadtam a Gergőnek a telefonomat, ő valamikor feltette tölteni, nagyon boldog voltam, aztán nap végén mentem érte, és ez az okos műszakos gyerek bedugott egy töltőt a telefon fülhallgatós részébe, úgyhogy semmit nem töltődött. holnap jól kinevetem érte. (aztán a Gabi talált egy töltőt az irodában, odaadta és mondta, hogy vigyem vissza holnap reggelre és kész.) amúgy ez emlékeztet Barcsra, meg az informatikai ismereteire, mint informatika tanár. volt hogy a fizika óra fele azzal ment el, hogy na vajon hogy kell csatlakoztatni a laptopot a kivetítőhöz? na jó, Barcs és a Gergő más szinten állnak :D ma először két emeletet vittünk hárman (KótiKati, Erika), de meglepő módon tök jól haladtunk, aztán a vége felé átraktak az Ágihoz a délibe, két szobányi (két bazinagy lakosztálynyi) időre. na, az ilyen rohanós-anyázós két óra volt. az Ági nem lassú, hanem szöszmötölős, és nem jól osztottuk be magunkat, azt, hogy ki mihez ért jobban, és már majdnem meghaltam, mikor az ötödik ágyat ágyaztam egy apartmanon belül, aztán az ötödikről kiderült, hogy az Attilának át kellett volna raknia egy másik szobába és amúgy is minek ebédelt basszameg és miért nem ezt csinálta és akkor átrakta, amihez szét kellett szednie, de azért utána összerakta. na mindegy, ma is voltak hülye pillanatok. ebéd után (három tányér gyümölcslevest ettem. köszönjük.) az Erikával napiztunk, az laza volt, felváltva cserélgettük a fürdőt és a szobát egymás között. de azért fáradtak voltunk; Erika egyszercsak végigöntötte a folyosón a szőnyeget egy vödör vízzel, ott itattuk kb fél órán keresztül használt törölközőkkel (a kamera előtt), de közben nagyon jót nevettünk. én meg nem értettem, miért nem jön a wc-tisztítóból a lötyi, úgyhogy vagdostam a wc-deszkához, hátha így kijön, de nem, viszont ezt végignézte az Attila, és mikor őt észrevettem, akkor percekig ezen röhögtünk, majd megmutatta, hogy nézd, látod, ki kell húzni a tetejét. szakavatott takarítónők. (amúgy ez hasonlított arra, mint mikor Balaf papírsárkányához már tíz perce próbáltam összekötni két rohadt fát, és csak nem sikerült, és közben motyogtam magamba hogy ezt nem hiszem el anyádat te szemét kötődj már meg de hülye vagy, aztán felnéztem és ott áll anya remegő szájjal, addig bírta, de ahogy észrevettem, kirobbant belőle a röhögés, sokáig abba se hagyta.) ma volt itt utoljára az új Aranka, talált szakmájába vágó munkát, remélem, jó lesz neki, rendes nő volt. és hagyott mindenkinek ajándékot! kaptam tőle dr. oetkeres forrócsokit, amit mondjuk nem szeretek, de majd valaki biztos, illetve aranyos hűtőmágneseket, és egy gyönyörű idézetet, amit le is írnék ide: Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a barátság. Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a sok kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti a szívünket. Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükség rájuk. Totál összeszorult a torkom! (mintha valami fel akarna jönni). munka után pedig kiültem a partra és olvastam, elég jó volt. itt lakom a Balcsinál, képzeljétek. itt lakom. én. egyedül. Zamárdin. bármikor kiruccanhatok a Balaton partra. (ja egyébként a Klári azt hitte, hogy a Juditék másik, kisebb szállodájában lakom, nagyon megdöbbent, mikor mondtam, hogy a MÁV-szállóban. én már nem tudom, mit gondolnak itt rólam az emberek. :D)
amúgy elmesélem, mi fog történni, ha hazaértem (tényleg haza, pestre). először is lezuhanyozom, mert imádok otthon zuhanyozni, szerintem még akkor is ezt fogom várni, ha már tényleg elköltöztem. aztán összeszedem a cuccokat a beiratkozáshoz és elmegyek elintézni, majd beülök a fodrászomhoz, aki levágja kicsit és bedauerolja a hajamat, végül pedig sütök egy csomó sütit a világon minden ismerősömnek – először is a Virágéknak, hálám jeléül, hogy kivittek a délibe (habár végül vissza kellett mennem, de ez nem az ő hibájuk volt!), valami extra különlegeset, aztán otthonra valami örök-finomat, aztán Balaféknak valami almás-sodósat…:), és ez így folytatódik majd tovább. ez a terv. most pedig olvasok és alszom.
aug. 22.
20:59
első: ma összefutottam Tóth Verával a szállodai szobájában. mivel itt szállt meg. még beszélgettem is vele: megkérdeztem, dohányoznak-e, mondta, hogy ő igen és az erkélyen egy vizes üveget használt hamutartónak (amit mikor az Attilának mutattam, mint minibárost ez szíven ütötte), mire mondtam, hogy akkor hozok egy hamutartót, erre mondta, hogy nagyon rendes vagyok, köszöni, mire azt mondtam, szívesen, végül kitakarítottam a szobát, a fél fürdőt, a Magdi a másik felét, a műszakos megjavította a klotyót, és kijöttünk. gondoltam, elmesélem, izgi volt.
második: ma a Kati fél ötkor a kezembe nyomta a HK-s telefont, hogy most már mindenki hazament, én fél hatig vagyok, ha jön valami krízishelyzet, hárítsam el. nos. ez egyrészt tök jó érzés volt, hogy képesnek tart arra, hogy krízishelyeteket hárítsak el, szinte vártam is, hogy legyen egy, másrészt viszont kicsit megijedtem, hogy vajon mit kell elhárítani, és mégis hogyan. kettő is volt, de amúgy semmi durva. az elsőnél csak törölközőcserét kértek, mert nem volt napizás, a másiknál meg épp mentem volna haza, de a recin ki voltak bukva, hogy őrjöng a vendég, mert senki nem takarított nála, mióta megjöttek, de amúgy bekaphatja, mert kb folyamatosan ki volt téve a nyugi tábla, vagy pirosan világított a kis jel és nem mehettünk be, de mindegy, most bementem és gyorsan megcsináltam. tényleg nem volt nagy cucc egyik se (és fél óra túlórát már felszámolnak, úgyhogy gyűlik a pénzem, HAHA), de azért jó érzés, hogy meg tudom csinálni.
harmadik: a régi romantikus helyzet, mikor a srác a lány mögé áll és segít neki, hogyan kell a teniszütővel ütni, az új romantikus helyzet, mikor a srác a lány mögé áll és segít neki az ujját beigazítani az ujjlenyomat-ellenőrzőbe, hogy ő végre kicsekkolhasson és hazahúzzon. (hogy van, kedves hölgyem; tök jól nézel ki)
negyedik: munka után ettem a parton két palacsintát, majd leültem és olvastam, annnnnyira szép a Balaton naplementében, kevés emberrel, kis szellővel.
ötödik: ma volt barátok közt! (és már tegnap is, mint megtudtam)
hatodik: kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás.
aug. 23
22:15
a munkáról nincs kedvem írni, mert csak annyit tudnék, hogy a Klárival egész nap halálra nevettük magunkat, nagyon sok sima váltós szobánk volt, néha meghúzott valami pálinkát, fagyi ízű csokit ettünk - és Sarah Conor (tudom, hogy ezt nem értitek, nem is kell. aki látta a Terminátort, az se értheti). ja meg persze még az, hogy én vagyok az, aki napi kétszer ott áll a kis kicsekk-becsekk gép előtt minimum öt percet és nyomogatja, hogy engedje már be/ki, ezt legalább három ember mindig figyelemmel kíséri és szorít, de segíteni sajnos nem tudnak, szóval csak feszülten hallgatnak, és mikor végre sikerül, örömujjongásban törnek ki. parádés helyzet.
munka után (már negyed hatkor végeztem, micsodddddaa) vettem a reálban egy doboz fagyit, és kiültem vele az erkélyre olvasni. pont jókor olvasom ezt a könyvet, az ég küldte, mert nem arról szól, hogy egy hülye bohóc gyerekeket gyilkol, hanem érzésekről, gyerekek és felnőttek érzéseiről, meg a köztük lévő különbségekről. meg még egy csomó másról, ami fontos.
most össze fogok pakolni a hátizsákomba, mert holnap megyek Pestre! amit már várok, csak valahogy nagyon furcsa lesz. Pestre nincs is kedvem menni, csak a koncertre. de azt hiszem, a kettő jelen esetben együtt jár. Patival bevásárolunk a sparban (ugyanis ott minden második sarkon van egy, itt meg az egész városban nincs) az utalványommal, lepakolok náluk, koncertre megyünk, bulizunk, aztán náluk alszom és kora reggel jövök vissza szombaton, hogy aztán kilenctől dolgozhassak. igazából már csak két és fél napig dolgozom. Attila mondta, hogy gondoljam azt, hogy szervez nekem egy búcsúbulit, csak most nincs valami nagy nyugi, úgyhogy nem tud, szóval én meg mondtam neki, hogy gondolja azt, hogy megköszönöm, de egyébként meg nem köszönöm meg.
és most mindjárt le is fekszem, a holnap délelőtt durva lesz, százmillió forró váltással, és mindenki utálni fog, mikor délben eljövök. már várom ;)
(egyébként még jó, hogy nem félek a pókoktól; az előbb körbenéztem az erkélyemen, és nagggyon durván sok gigamega pókot láttam, óriás pókhálókat, és mellesleg rengeteg más bogarat is. húha, öcsikém, neked itt véged lenne. de nehogymár itt is a pókhálókat takarítsam. soha ne vidd haza a munkád, kisfiam.)
aug. 24.
14:21
épp ülök a vonaton, és igazából kb fél óra múlva kéne megérkeznem, de cirka harminckilenc percet késett a vonat, nahátnahát.
amit írni akarok, az az, hogy baromira meleg van, megmozdulsz és ömlik rólad a víz. dolgoztam is délelőtt, 8tól délig, de elég sok forró volt, úgyhogy még maradtam húsz perccel tovább, de még így is utált kicsit a KótiKati, hogy eljöttem, tudom, láttam. nem engem utál, hanem azt, hogy nem vagyok ott és egyedül marad és nem bírom, hogy ez egy kicsit bűntudatot ébreszt bennem. nem mintha nem érdemelném meg ezt a rohadt délutánt, úgyhogy mindegy is. ezen kívül jó volt, gyorsan haladtunk (na mivan, kicsi), és még soha nem voltam ott 8kor, mikor feltöltik a kocsit, mert ugye 9re járok. elmondanám, hogy ebben az egy órában baromira nem történik semmi, úgyhogy nyugodtan járhatnék 8ra is, és akkor már fél5kör eljöhetnék, nem pedig fél6kor, mert ugyanannyit csinálok, mint a többiek, csak ők egy órával korábban jönnek és felrakják a cuccokat a kocsira. ennyi. de amúgy nem is baj, legalább nem lődörgök ott feleslegesen, hanem alszom. az alvásról egyébként az jut eszembe, hogy éjszaka nagyon sokszor felébredtem, olyan volt, mintha mászkálna valaki a szobámban, baromi ijesztő volt, de szerencsére mini szobám van, hamar felmértem, hogy nincs ott senki, leszámítva egy óriási lepkét, azt meg felébredésem negyedik alkalmából gyorsan kidobtam az ajtón.
ez mind nem túl érdekes, igazából azért vettem elő a laptopot, hogy leírjam, hogy van itt egy srác a vonaton tőlem átlósan, és nagyon felbasz, mert tíz percenként feláll és lehúzza a gatyáját és így megszellőzteti az alsónadrágját egy kicsit. megbocsáss, de…
